Hozzávalók négy főre:

 

  • 1 kg tőkehal filé

    Marinád

  • 280 g méz

  • 228 g szójaszósz

  • 140g szőlőmagolaj

  • 156 g fehérborecet

    Köret

     

  • 1 kg nagyméretű csicsóka

  • 50 g vaj

  • 50 g kesudió

  •  1 csokor petrezselyem

  • 2 db narancs

    Zabropogós

  • 50 g nagyszemű zabpehely

  • 20 g liszt

  • 13 g parmezán

  • 1 csipet sütőpor

  • 30-50 g víz

  • 20 g olívaolaj

A tőkehal marinádját keverjük össze, úgy, hogy a méz teljesen feloldódjon a szójaszósz, szőlőmagolaj és a fehérborecet elegyében. A porciózott halat ebbe a marinádba helyezzük bele, amíg a köreteket előkészítjük. Ha szeretnénk, nyugodtan, akár hat órára is benne hagyhatjuk, sütés előtt két órával viszont mindenképpen vegyük ki a hűtőből.

A csicsókát jól megmossuk, mert a héját is felhasználásra kerül. Citromos vízbe tesszük a meghámozott csicsókákat, majd 2*2 cm-es kockákra vágjuk.

A narancsok alját és tetejét levágjuk, éles késsel körbevágjuk a héját a fehér résszel együtt, így csak a színhús marad meg. Ezután oldalára fordítjuk és a gerezd falak mentén kifilézzük úgy, hogy csak a gyümölcshúst vágjuk ki a gerezdfalak közül.

A filéket szépen félretesszük. A lehántolt héjat kis tálkában a radiátorra tehetjük, hogy a párolgó illóolaj illata finoman körbejárhassa a lakást. 🙂

A petrezselymet és a kesudiót aprítjuk.

A sütőt 160 fokra előmelegítjük. A zabropogóshoz az összes alapanyagot összekeverjük egy tálban, tepsire morzsoljuk. Betesszük a sütőbe és addig sütjük, míg ropogós nem lesz.

A sütőt hagyjuk ezen a hőfokon, a tőkehalat a külön felmelegített marináddal együtt tegyük egy mélyebb jénai tálba és toljuk be a sütőbe kb. 10 percre.

Amíg a hal sül, pirítsuk le a leszárított csicsóka kockákat vajon, szórjuk meg az aprított petrezselyemmel és a kesudióval, majd sózzuk ízlés szerint.

Ha szeretnénk a csicsókahéjból chipset készíteni, akkor tepsiben, forró olajban süssük ki.

Legvégül a tányérokra halmozzuk a csicsókaragut, mellé tálaljuk a narancs filéket, és a legvégén a tőkehalat. A halra helyezzük kisült zabropogóst és a csicsóka chipset.

Kampány a hazai akvakultúra termelésből származó új halfaj, a fekete amur és egyéb hazai fajokból készült ultrafriss konyhakész termékek piaci bevezetésére és új online értékesítési csatorna kiépítésére.

További információ